Post_img

Vanília és keserű csokoládé


(Részlet)

Ahogy ott állt a “Kiadó” tábla előtt a nő azon az őszi délelőttön, az emberektől hemzsegő macskaköves utcán, minden szép emléke felidéződött a férfiról. De aztán ahogy ingerülten szinte elsodorták azok, akik épp valahová sietve szedték volna lábukat, és ő pont az útjukban állt, felvillantak a nehéz pillanatok is. A lopott kettesben töltött órák, a hamis ígéretek, és csalódások. Megborzongott. Fázósan összehúzta magán ballonkabátját, és átölelte saját maga karcsú kis testét. Aminek vékonysága nem a genetikának volt köszönhető, hanem az elmúlt időszak viszontagságainak. Azért jött el ide utoljára, hogy lezárja magában azt a két évet felölelő időszakot, amit sosem fog elfelejteni, és hogy emlékezzen…
Egy októberi napon kezdődött minden. A fák levelei már jócskán sárgulni kezdtek, és a nappalok sem voltak olyan jóleső melegek, mivel a napsütés is erőtlenné vált. Reggelente munkába menet látszódott a lehelete, ahogy a hajnal is már kissé párás, és ködös lett. De kedvelte ezt az időszakot. Mindig korán ért be, mert szerette ilyenkor az iroda csöndes, nyugodt légkörét. Elkészítette aznapi első kávéját, melynek illata betöltötte az egész teret. Szigorúan tejeskávét ivott sok forró tejjel, és édesítővel. A székén ülve, és közben a kávéscsészével melengetve ujjait mélázott el arról, hogy 35 évesen férj, és gyerek nélkül merre tart az élete.
Lakása volt ugyan, és néha alkalmi kapcsolatok is színesítették magánéletét, de nem volt felhőtlenül boldog. Mivel már régóta meg akart állapodni, és kiélni anyai ösztöneit. Elege volt abból, hogy minden családi összejövetelre egyedül érkezett. Unta a magyarázkodást, és a szánalmas pillantásokat, amivel ezért olykor szembesült. Amúgy könnyen ismerkedett, a férfiak szerint is jó megjelenésű nő volt. Nem az a klasszikus szépség, de elegáns arcára méltán büszke volt.
Aznap korábban szállíngóztak be a kollégák is, ezért a gondolatmenetét most megszakították a vidám nevetésekkel, és a – jó reggeltekkel!
Mindig szívesen hallgatta munkatársnői csacsogását aktuális, és feltételezéseik szerint is, örökre szóló szívszerelmeikről. Akik általában pár hónap múlva kikoptak mellőlük. Ő nem ilyet akart. Három éve egy irodaházban dolgozott. Szinte egész nap ügyfeleket tájékoztatott, telefonált, és leveleket küldözgetett. Nem volt fix 8 órás munkarendje, ezért sokszor kora estig is bent volt. Aznap hamarább befejezte teendőit, ezért felállt az íróasztalától.
Összepakolt, és fáradtan hazaindult. Útközben megpillantott egy új cukrászdát, ami a Vanília nevet viselte. Ki is volt írva, hogy nyitási akció, és mivel valami édességre vágyott, hát benyitott. Egy minimalista módon berendezett kis üzletbe lépett be. Azon a kevés asztalon ami befért, az évszaknak megfelelően egy-egy szál nagyfejű őszirózsa állt a kis vázákban.
Illatuk szinte betöltötte a teret, keveredve a sütemények édes, csábító illatával. Fagylaltválasztékkal is rendelkeztek, amit annyira szeretett. Rajta kívül csak egy idős házaspár volt, akik francia krémest ettek. A nő szinte azonnal belefeledkezett a hűtőpultba, és csorgott a nyála a sok finomságért. Így nem hallotta meg, hogy kétszer is köszöntek neki, és kérdezték meg kedvesen, hogy – mit szeretne?
Amikor felnézett, egy szőke hajú, sportos kinézetű férfi szemébe nézett bele.
Zavarában a táskából kivett kis virágos dobozt a földre ejtette. Ebbe vitte mindig az ebédjét, és most azt gondolta, hogy abba fogja belerakatni a két szelet általa kiválasztott süteményt.
Lehajolt, hogy felvegye az edényt. Motyogott közben valamit, miközben újra felegyenesedett. Pont addig, míg újra szemmagasságba nem került a férfi sötétkék szemével.
Aki azalatt kíváncsian, és csibészes mosollyal rátámaszkodott a pultra. Még ki is hajolt, hogy végignézze ügyetlenkedését.

  • Szép a dobozod – mondta a férfi.
    A nő elmosolyodott.
  • Én is az vagyok? – kérdezte, de érezte, hogy közben kissé elpirul.
  • Gyönyörű! – válaszolták neki.
    A nő szinte fürdött azokban a kék szemekben, amivel ránéztek.
    Megköszönte a bókot. Majd gyorsan kifizette a kért sütit, és melegséggel szívében kisétált az utcára. Ott egy pillanatra megállt, vágyakozva felsóhajtott, és elhatározta, hogy gyakori vendége lesz a helynek.
    Teltek a hetek, és a nő többször, akár még munkaidő alatt is kiszaladt az üzletbe, hogy valami finomsággal meglepje magát, és munkatársait.
    Mindig nagy sikere volt vele.
    Olykor volt, hogy le is ült, és kikért egy cappuccinot az asztalhoz.
    Ilyenkor a férfi hozta ki. De néha a cukrász is előjött hátsó műhelyéből, hogy beszélgessen a vendégekkel, vagy éppen kiszolgáljon. Ő egy idősebb ember volt. Széles arccsontján látszódott életének minden jó, és drámai pillanata. A haja is deres volt, viszont huncut mosolyától mindenki jókedvre derült.
    Gyakran érdeklődött is tőle, hogy finomnak találja-e, amit készített? A nőnek sosem volt kifogása egyik ellen sem. Szinte mindent végigkóstolt.
    Néha csak úgy tudott menni, hogy záróra előtt fél órával esett be.
    Ilyenkor sem nézték ki, csak mialatt mondjuk fagyit evett, a zárás előtti utolsó simításokat végezték éppen. Vendég akkor már nemigen jött, ezért magánélettel kapcsolatos beszélgetések is lettek a későbbiekben. A nő elmesélte, hogy szingli, és egyedül él.
    Gyakran beszélt munkájának egyhangúságáról, vagy épp hétvégi terveiről.
    November vége felé róla már szinte mindent tudtak, de a férfi magánélete továbbra is csukott könyv maradt…

Sziszi Szösszenetei