Post_img

Gasly pályafutása első sikerét aratta Monzában

    Budapest/Monza, 2020. szeptember 6., vasárnap (MTI) – Pierre Gasly, az Alpha Tauri francia versenyzője nyerte vasárnap a Forma-1-es Olasz Nagydíjat, melyen a címvédő és hatszoros világbajnok Lewis Hamilton, a Mercedes brit pilótája egy büntetés miatt csak hetedik lett.

       A 24 éves Gasly pályafutása 55. F1-es futamán az első sikerét aratta Monzában, a csapat pedig utoljára – még Toro Rosso néven – éppen ugyanitt ünnepelhetett győzelmet 2008-ban, a később négyszeres világbajnokká avanzsáló Sebastian Vettellel a volánnál.
    Gasly mögött Carlos Sainz Jr., a McLaren spanyol versenyzője ért célba másodikként, míg a harmadik helyen a kanadai Lance Stroll (Racing Point) végzett.
    Hamilton a rajtnál látványosan kilőtt, és magabiztosan őrizte meg az első helyet, miközben csapattársát, a második kockából startoló Valtteri Bottast Sainz nemes egyszerűséggel legyorsulta az első kanyarig, majd a másik McLarennel Lando Norris is agresszívan de sportszerűen megelőzte. Bottas az első körben még két pozíciót veszített, és Max Verstappen (Red Bull) is két helyet rontott, ötödikből hetedik lett.
    Tíz kör után Hamilton hat másodperces előnnyel vezetett Sainz előtt, harmadikként pedig Norris száguldott. Közben Vettel fékprobléma miatt feladni kényszerült a versenyt, a másik Ferrarival a monacói Charles Leclerc a 13. pozícióban haladt.
    A 20. körben Kevin Magnussen (Haas) versenyautója tönkrement, a dán pilóta a célegyenes elején állt félre, a versenybíróság pedig a pályára küldte a biztonsági autót. A Safety Car-időszak elején Hamilton a boxba hajtott kerékcserére, egy körrel később pedig szinte minden riválisa ugyanígy tett. A mezőny jelentősen összekeveredett az élen haladó Hamilton mögött, az újraindításnál viszont Leclerc a célegyenesre vezető kanyarban elveszítette az uralmát a Ferrari felett, és a gumifalba csapódott. A baleset nyomán előbb újra a biztonsági autó pályára küldése mellett döntött a versenybíróság, másodpercekkel később pedig piros zászlóval félbeszakították a futamot, vélhetően azért, mert a pályára kifolyt olajat fel kellett takarítani.
    A versenyautók felsorakoztak a boxutcában, közben pedig Antonio Giovinazzi (Alfa Romeo) és Hamilton 10 másodperces “stop and go” büntetést kapott, mert a 20. körben a tilos jelzés ellenére hajtott be a boxba. A futam nagyjából 20 percnyi kényszerszünet után folytatódhatott, mégpedig az új szabályoknak megfelelően állórajttal. Hamilton mellől Stroll startolhatott, a második sorba pedig Gasly és Kimi Räikkönen (Alfa Romeo), a harmadikba Giovinazzi és Sainz, a negyedikbe pedig Norris és Bottas állhatott fel.
    A második rajtot Hamilton jól kapta el, megtartotta az első helyet, de a kör végén kiállt a boxba letölteni a büntetését. A vezetést így Gasly vette át, mögötte a két Alfa Romeo száguldott, Räikkönen, Giovinazzi sorrendben, de utóbbi két körrel később szintén letöltötte a 10 másodperces büntetését a boxban. Huszonhárom körrel a leintés előtt Verstappen versenyautója felmondta a szolgálatot, közben Gasly igyekezett előnyt kiautózni magának, de Sainz feljött másodiknak, és üldözőbe vette.
    Hamilton 14 körrel a vége előtt érte utol a boly végét, és megkezdte a felzárkózást, közben az élen Gasly, Sainz, Stroll volt az első három sorrendje, ők hárman öt másodpercen belül száguldottak egymáshoz képest.
    A hajrában Sainz nagyon közel került Gaslyhoz, aki viszont higgadtan és taktikusan védekezve megőrizte az első helyet, és ezzel a Forma-1-ben Olivier Panis 1996-os monacói győzelme után először állhatott fel ismét francia versenyző a dobogó felső fokára.
    A vb egy hét múlva Mugellóban, a Toszkán Nagydíjjal folytatódik.

forrás: MTI